A háttérzene nem díszlet: mérhetően alakítja, mennyi ideig maradnak a vendégek, milyen tempóban esznek, és mennyit költenek. A témának komoly kutatási irodalma van, és a tanulságok többsége meglepően egyszerű.
Ronald Milliman 1980-as évekbeli vizsgálatai ma is a terület alapművei. Szupermarketben azt találta, hogy lassabb tempójú zene mellett a vásárlók lassabban haladtak végig az üzleten, és többet tettek a kosárba. Éttermi környezetben hasonló mintát látott: lassabb zene mellett a vendégek tovább maradtak az asztalnál, és az italfogyasztás nőtt.
A gyakorlati következtetés nem az, hogy „mindig lassú zene kell”. Ebédidőben, ahol a gyors asztalforgás a cél, a gyorsabb tempó segít; vacsoraidőben, ahol a hosszabb ott-tartózkodás és a magasabb kosárérték a cél, a lassabb tempó dolgozik a vendéglátó helyett.
North, Hargreaves és McKendrick 1999-es kísérlete egy bolti borpolcon francia és német zenét játszott felváltva. Azokon a napokon, amikor francia zene szólt, több francia bor fogyott; amikor német, több német. A vásárlók többsége nem is emlékezett rá, hogy zene szólt volna.
Vagyis a zenei stílus asszociációkat hoz mozgásba, akkor is, ha a vendég nem figyel rá tudatosan. Egy mediterrán étterem latin csatornája, egy divatüzlet friss klubzenéje vagy egy hotel lobbijának smooth jazz kínálata nem véletlenszerű döntés: az üzlet ígéretét erősíti meg.
A túl hangos zene rákényszeríti a vendéget, hogy emelt hangon beszéljen, ami gyorsabb fogyasztáshoz és rövidebb ott-tartózkodáshoz vezet. A túl halk zene viszont nem tölti ki a teret, és minden tányércsörömpölés kiugrik belőle. A jó beállítás az, ahol a szomszéd asztal beszélgetése már nem érthető, de a sajátunk igen.
A SMOON MEDIA 13 tematikus csatornája pontosan erre készült: mindegyik folyamatos, szünet- és szövegmentes adás, üzlettípusonkénti ajánlással. Nézze meg a csatornákat.
